„Nagyon szurkolok a görögöknek. Nem, nem mozgat meg Varufakisz sármja (nem is egészen értem, miféle sármról van szó), ennél kicsit összetettebb az ügy.
A globalizációkritikus mozgalmak több, mint egy évtizeddel a 2008-as tőzsdei összeomlás előtt is beszéltek igazságtalan és veszélyes gazdasági rendszerekről. A szoknyájukon üldögélve én is elgondolkodtam, hogy talán a betegre ünnepelt gazdasági növekedés nem jöhet csak úgy a levegőből, és nem is tarthat örökké.
A pénz nem a fán nő, hanem vagy kizsákmányolásból vagy inflációból származik. Az államadósságok pedig, mint általában az uzsorák, nem holmi jótét segítségek, ahogyan a lakáshitel sem filantróp gesztus, hanem a tőkés rendszer erőviszonyait újratermelő, elképesztően nagy profitot hozó politikai üzletek. Arra valók, hogy méltatlanul sok pénzt keressen az, aki nyújtja, és megkössék a kezét annak, aki felveszi őket.
Pedig nem ez az egyetlen módja egy gazdaság működtetésének.
Tegyünk valamit tisztába: a német gazdasági fölény tekintélyes része nem a német adófizetők munkájának hozzáadott értékéből, vagy valami más, misztikus nemzeti teljesítményükből származik, hanem abból, hogy a magországok az Európai Unió intézményes támogatásával gyarmatosították a periféria-országok piacait.
Amit Merkel csinál Cipraszékkal, az olyan, mint amikor az önhitt földesúr puffog az uzsorában elgirhesedett, hülyére hajtott parasztoknak, hogy dolgozzanak többet és egyenek kevesebbet. Mintha ugyan ő maga nem az általuk megtermelt javakból élne. A többi kiszolgáltatott ország ostoba elitjei pedig nyálukat csorgatva törleszkednek a nagyúr lábához, ahelyett, hogy szövetséget kötnének azokkal, akikkel közösek az érdekeik és a sérelmeik.
A Sziriza-kormány most megpróbál leugrani, de legalábbis beljebb csúszni a gazdasági függés és a megszorítások igazságtalan és működésképtelen libikókáján. A hitelezőik nem akarják hagyni, hogy egy politikai alakulat és különösen egy társadalom csak úgy nekiálljon önrendelkezni.
A trojka a következmények nélküli nyerés politikáját támogatja, és ennek az árát próbálja behajtani a görögökön és minden más hasonló helyzetbe került országon is. Nagy komoly monetáris lózungokba öltöztetve valójában meglehetősen primitív dolgok történnek itt.